2014. augusztus 3., vasárnap

Samnis-háborúk - Samnium-ban minden csendes

Sziasztok,

Ma újabb ütközet alakult ki a Samnium-ba betörő római légiók és az egyesült Samnis törzsek seregei között. Az ütközet római szempontból egyáltalán nem kedvező terepen zajlott, de ez majdnem az egész Samnium vidékére igaz. Az előző ütközetet megnyerő római légiók folytatták a menetelést, de nemsokára egy új samnis sereg állt fel, hogy útját állja a római előrenyomulásnak.

Az egyszerűség és a rendelkezésre álló figurák miatt ugyan az a két sereg csapott össze, de kissé más terepen, így a hadrendet nem írom le megint, az előző leírásban olvashatóak az egységek. A használt szabályrendszer megint a Mighty Armies volt.

Terep és felállás:

A római fél állt fel először a csatatérre, a következő képen:

A római jobbszárnyat az equites és egy velites alkotta, ez utóbbi a dombon foglalta el kiindulási pontját, tehát két külön csapatot alkottak. A derékhad erősre sikerült megint, két nagy harccsoport alakult: a jobb oldaliban a legatus állt (principes) és 2 hastati osztaggal, míg a bal oldaliban 1 hastati, 1 triarii és 2 principes volt. A balszárnyat a latin szövetséges könnyű gyalogság és a másik velites osztag alkotta, mindkettő a dombon foglalt helyet. Az előző csatához képest több harccsoport alakult (4 vs 6), de a csapásmérő derékhad ismét két nagy tömbbe összpontosult. A tapasztalatok alapján ez így felőröl minden ellenállást közelharcban.

A samnis sereg szintén változtatott a taktikán és szintén több kisebb harc csoprt alakult, de számuk több lett és ezért méretük viszont kisebb. Ezzel remélhetőleg jobban ki lehet használni majd a csapatok mozgékonyságát.

Tehát a samnis hadrend: a jobbszárnyat egy 2 harcostalpból álló csapat alkotta, a derékhad állt a legio linteata alakulataiból, akik szintén ketté lettek osztva: 2-2 talpas csoportba, amik közt egy másik 2 talpas samnis harcos csoport helyezkedett el egy dombon. A balszárnyat egy kevert csoport: egy előcsatározó és egy harcos osztag alkotta és önálló harccsoportként a samnis hadvezér a lovas testőrséggel. Az egész balszárny egy dombról indult a csatába.

Mindkét sereg változtatott a sereg felállásán, de a rómaiak azért meghagyták a nagyobb blokkokat. Ez azt jelenti, hogy jóval több MP kell majd a seregek mozgatásához, viszont alkalomadtán mégis nagyobb mozgás szabadságot jelenthet a több kisebb csapat. Az előző ütközetben kiderült, hogy a samnis-ok számára szinte megtörhetetlen egy ilyen nagyobb római blokk, ezért csak a manőverezés és az egyidejű támadások kecsegtethetnek sikerrel. 

Felállás az ütközet elején.
A kezdeményezést a samnis-ok nyerték és ők kezdték az ütközetet.

I. kör:

Samnis: 3MP, ami nem túl sok, de kezdetnek megteszi. A teljes balszárny előre megy (2MP), míg a jobb szélen a harcosok teszik ugyan ezt.

A samnis balszárny mozgásba lendül.

Samnis-ok hegymászás közben.

Róma: szintén 3MP: ebből a 2 velites osztag és a latin szövetségesek indulnak meg.

Innen egész jó a kilátás.
Erre a dombra mindenkinek fáj a foga...
II.kör:

Samnis: 1MP, hmm nem túl sok, de ez van. Hogy támogassuk kicsit a jobbszárnyat a legio linteata megindul a domb felé, fenyegetve a latin szövetségeseket.

Most már a jobb szárny is támadásban.
Róma: 5MP, ez igen így majdnem mindenki mozogni tud. Elsőnek a derékhad indul meg előre, mivel még nem nagy méretűek 1-1MP elég is lesz. Őket követik az latin szövetségesek és mellettük álló velites, akik előre rohannak, kissé fenyegetve a samnis-ok balszárnyát. Végezetül az equites következik, kimért óvatos mozgással haladnak az ellenség felé.

Megindul az úthenger.
Bátraké a szerencse: a velites előre rohan, míg a szövetségesek roham irányba állnak.

Az óvatos equites, a roham lehetőségre várva.
III.kör:

Samnis: 3MP, megint nem valami sok, de ara már elég, hogy a terv egy része végrehajtódjon. Mivel az eqiutes csak annyit mozgott, hogy kényelmesen rohamozhasson, kívül van az alap rohamtávolságon. De a római játékos így is hibázott, mert kihagyta a számításból a Lelkesítés parancsot (+1" mozgás). Tehát így már elég is lesz és ez 2MP-be kerül (1 a parancs és 1 a roham). A harmadik pontot a vezér használja fel, aki szintén rohamot jelent a vele szemben álló velites-re, dacára a nehéz terepnek.

Az első harccselekmények...


Harc: a samnsi harcosok gerelyekkel indítanak, de nincs hatás, de a közelharcban nyernek (1 roham, 1 előcsatározó, 3 harcosok és +d6) ez összesen 10 pont. Az equites 6 pontot szerez (3 harcérték +d6).
Ez samnis győzelem és az equites le is esik.

A második közelharc érdekesen kezdődik: a velites gerelyt dob, ami talál is, de a samnis vezér megdobja a mentőt (mindkét fél 1-1 6-ost dobott) így a roham tovább megy! Ezzel a velites-nek annyi is lett egy szép mészárlással: 11 - 2, a velites megsemmisült.

...és az első vér: a római jobbszárny elesik.


Róma: hát nem egészen úgy alakult, mint az előző ütközet, még csak a 3. kör és már 2 egység leesett. MP dobás: megint 5. A derékhad nagyobbik csapata folytatja az előrenyomulást, míg a legatus csapata, arcvonalat vált, hiszen az elesett jobbszárnyon az ellenség valószínűleg bekerítést fog végrehajtani. A latin szövetségesek folytatják a mozgást és kapnak egy Lelkesítő beszédet a lagatus-tól.

Arcvonal váltás, most élesben.


IV. kör:

Samnis: 1MP. Sajnos megint keveset dobtam, így csak 1 mozgás lehetséges. Úgy döntöttem, hogy a domb szélére érkező latinokat támadom meg az előretolt legio linteata osztaggal.

A terep se kedvez, az ellenség is lelkes, de kockáztatunk.
Harc: gerelyek repülnek mindkét oldalon a roham előtt, de egyik oldalon sincs számottevő hatás. A legio linteata 11 pontot szerez (4 harcérték + 2 támogatás + 1 roham - 1 nehéz terep +d6). A latinok 7 pontot tudnak összekaparni (2 harcérték + 2 támogatás +1 lelkesítés +d6). Ez samnis győzelem, egy latin talp leesik, a másik pánikszerűen menekül.

Aki mer, az nyer - ez a megállapítás pontosan az ilyen helyzetekre illik.
Róma: 6MP, hmm róma boldog lehet a pontok mennyisége miatt, csak az események alakulása miatt nem. Mivel a balszárny igencsak meggyengült a római fél úgy döntött, hogy a derékhad nagyobbik csoportját felosztja két egyenlő részre (2-2 talp), mivel most van rá pont és egyre több helyen nyer teret az ellenfél. Így a balszélső áll egy triarii-ból és egy principes-ből, míg a másik egy hastati-ból és a másik principes-ből. A menekülő latinok egy újraszerveződéssel az ellenfél felé fordulnak, míg az utolsó velites kedbező, de most már értelmetlen pozícióját feladva a latinok felé menetel.

Osztódó rómaiak.
Újraszerveződik az ellenállás.
  V.kör:

Samnis: 6MP! Soha jobbkor, talán mindenki mozoghat végre. A balszárnyon a kombinált kis harccsoport elfoglalja a dombot. A vezér úgy dönt, hogy magukra hagyja őket és középre vonul, hiszen ott kezd kialakulni veszélyes helyzet. A domb aljában álló legio linteata a győztes közelharc után alakzatot vált, mivel a rómaiak túl közel vannak már egy kitérő manőverhez. A derékhadat alkotó harcosok lejönnek a dombról és a másik legio linteata osztaggal az ellenfél elé vonulnak, közelharcot felkínálva. A jobb szélen állomásozó samnis harcosok arcvonalat váltanak.

Róma: 2MP, ez kevés, és az ütközet kimenetelére is hatással lesz majd. A római fél látja, hogy ez egy csapda, de nincs más lehetőség, ezzel a 2 ponttal inkább ő rohamozik. Tehát: a triarii+principes és a hastati+principes indul meg.

A római roham.
Harc: a legio lintaeta gerelyekkel fogadja a rómaiakat, de erőtlen a támadás. Triarii+principes: 15 pont (6 harcérték+2 támogatás+1 roham+d6) a legio linteata 12 pontot ér el (harcérték 2×4+d6). Ez római győzelem, az egyik samnis talp leesik a másik viszont fegyelmezetten visszavonul.

A hastati+principes rohamnál mindkét fél dobja a pilumot és a gerelyt. Itt fortuna a rómaiaknak kedvez, a pilumok megtizedelik a samnis harcosokat, 1 talp leesik. Sajnos ez kétélű győzelem, mert a közelharc véget is ér és a samnis osztag így túlél.

és ami utána történt: szerencse és balszerencse kézen fogva jönnek.

VI.kör:

Samnis: 3MP, hmm megint nem túl sok, de megint elég a döntő pozíciók eléréséhez. A 3 pont 3 rohamot jelent. A középső legio linteata, a samnsi vezér a lovas testőrséggel és az előző közelharc túlélő samnis harcosai 3 irányból zúdulnak a római harccsoportra (hastati+principes).

Ez fájdalmas lesz...
Harc: Gerelyek, pilumok szállnak, de most nem túl hatásosak. Samnis-ok 26 pontot érnek el! (8 vezér harcérték rohammal+6 legio linteata harcérték támogatással+3 samnis harcosok+1 roham+1 oldalba támadás+1 hátba támadás+d6). A római pont 8 lett (4 harcérték+2támogatás+d6). Ez mészárlás, ami 2 osztag veszteséget jelent, így az egész harccsoport felmorzsolódik.

A döntő pillanat.
Róma: 3MP, pont elég a megmaradt harccsoportoknak. A latinok hátrálnak 1" távolságot, míg a velites melléjük manőverezik és így 1 harccsoportot alakítanak. A triarri, hogy kikerüljön a roham irányokból és távokból egy 1" oldalra lépést hajt végre.

Ügyes manőverezés, de a vereséget ettől még nem kerülik el a rómaiak.

Új harccsoport alakult.
VII.kör:

Samnis: 6MP a végére, több mint elég. A balszárnyat alkotó vegyes előcsatározó+harcos csapat elkezdi a római legatus csoportjának bekerítését. A samnis hadvezér és a magányos legio lintaeata és samnis harcos osztag a római triarii felé indul. A nagyobbik legio linteata a római legatus osztaga fel indul. A jobbszárnyon pedig egy végre rohamra indulnak a samnis-ok az újonnan alakult római harccsoport ellen.

Bekerítés
A történelem ismétli önmagát.

Az utolsó roham.
Harc: mindkét fél gerelyeket dobál a közelharc előtt. A samnis-ok jobban dobnak és a velites megtizedelődik és a maradék elmenekül. A közelharcot a latinok segédcsapatoknak egyedül kell megvívniuk. Samnsiok 7 pont (3 harcérték+2 támogatás+1 roham+d6), a latinok 5 pontot érnek el (3 harcérték+d6). Ez samis győzelem, a latin gyalogság leeseik.

Újabb samnis győzelem.
Róma: 3MP, de a római fél úgy dönt, hogy nem mozog már. Rohamozni nem tud és a kör végén a veszteségek hatására (6 osztag) megtört a serege.

Végszó: samnis részről teljes siker: 7-2 arányban nyertem, már ami a megsemmisített egységek számát illeti. A taktika bevált, de ehhez a terep nagy segítséget nyújtott. Nyílt terepen a rómaiak lettek volna előnyben. A római fél hiába dobott jobban MP-t csak reagálni tudott az eseményekre, kezdeményezni nem. A kisebb méretű római osztagok ugyan olyan kemények közelharcban, legalábbis a könnyű fegyverzetű samnis-ok számára. A felosztás jó ötlet volt, csak kicsit későn valósult meg szerintem, akkor már a körülmények indokolták és kényszer volt.

Ezzel a győzelemmel a római előrenyomulás megakadt és a veszteségek miatt le kell állítani a támadást, míg meg nem érkeznek Rómából a csapatok.

Az ütközet vége, a római fél vereségével.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése