2013. augusztus 19., hétfő

Összecsapás a kolhoz mellett - Battlegroup Kursk, 2013.08.19

Sziasztok,

A mai napon újabb összecsapást játszottunk le, ismét Battlegroup Kursk rendszerben.
Ellenfelem Zsolt volt, aki a német erőket vezette, az orosz felet én magam irányítottam.
A csatát 250 pontból játszottuk és a könyvből a védelem küldetést választottuk.
Itt a mindkét félre speciális szabályok hada vonatkozott, amik nagyon feldobták a játék hangulatát.
Mindkét fél az erőinek csak egy részével pakolt fel, a többi később került a pályára. A védő fél beljebb rakhatta fel az egységeit és 3 kijelölt objektívát kellett védeni a támadóktól. A védő esélyeit növelte az is, hogy D3 egység a Rajtaütés paranccsal kezdett, míg a támadó fél tüzérségi előkészítéssel indult, ami viszont D3 Ijedség jelzőt osztott ki a védő egységek közt (véletlenszerűen).
A dobások miatt én 5 Zsolt 3 egységgel kezdett. A többiek az 3. körben kezdtek beérkezni.

Német gyalogos hadosztály harccsoport: Zsolt szokása szerint nem változtatott az összetételen, szereti kiismerni az erőit. Ezért az eddig használt sereget hozta, amit nem biztos, hogy jól tett. Tehát volt egy teljes gránátos raj (páncéltörő gránátokkal, kivéve a parancsnoki raj), egy MG34 nehéz géppuska, egy 80mm aknavető, egy felderítő raj (8 fő) és egy Pz. IV.G páncélos.
Ez 248 pont és 19-es harcérték.

Orosz gyalogos hadosztály harccsoport: Én bizony szeretek változtatni, új dolgokat kipróbálni. Harccsoportom ezért változott az előzőekhez képest, igaz ez lényegében a páncélos támogatást érintette. A harccsoport magját egy orosz lövész szakasz adta (parancsnoki raj, 4 lövész raj páncéltörő gránátokkal), mint eddig és ehhez jött egy Maxim géppuska meg egy 50mm aknavető. A felderítőket a szokásos BA-10 páncélautó és a mesterlövész csapat jelentette. A páncélostámogatást a KV-1 helyett egy szakasznyi Matilda II adta (3 páncélos). Ezeket gyenge fegyverzet, de jó páncélzat és lassú sebesség jellemzi. Ami miatt jó lehet nekem, az az, hogy +9 harcértékével nagyon megdobja a harccsoport szívósságát. Ennek csak az az ára volt, hogy ki kellett vennem a páncéltörőpuskát.
Harccsoportom így 246 pont és 19-es harcértékű lett.

A pályán egy állami gazdaságot próbáltunk megjeleníteni. Az itt tárolt ellátmányt kellett a németeknek megsemmisíteni, hogy az oroszok ne használhassák fel a közelgő ellentámadásukhoz. A két gazdasági épület és az utánpótlást jelképező jelző volt a 3 célpontja a németeknek. Az eredeti küldetéshez képest pár szabályt módosítottunk: a pályának a szélesebbik oldalán álltunk fel, nem e rövidebbiken, az idő rövidsége miatt az orosz erősítés is a 3. körtől kezd beérkezni a hadműveleti zónába.

Felállás: a frontvonali egységeimből a szakasz parancsnokság és a mesterlövész a főépületben foglalt állást. A Maxim géppuskát a kisebb gazdasági épületben állítottuk fel, inne jól lehetett tűz alatt tartani az út mögötti területet, végül a lövész rajokból az egyik az erdőben, a másik a búzamezőben alakított ki állásokat. Zsolt német erőiből a felderítő raj a domb és az út közti részen állt fel, a két gránátos raj pedig egyenletesen elosztva az út másik felén lévő területen.

A játékot a német fél - mint támadó - kezdte.

Első kör:
Az első körben a németek részéről csak mozgás történt. A felderítő raj egy bokorig nyomult előre teljes mozgással, míg középen a gránátos raj szintén így tett. Mivel már csak egy német parancs volt kiadható, a második raj lövész szekciója kapott mozgásra parancsot, míg a géppuska hátul maradt.
A bevezető tüzérségi támogatás miatt a búzamezőben lévő rajom és a parancsnoki raj Ijedt jelzővel kezdett. Így kapásból 1 Rajtaütés jelzőt nem tudtam használni. A mesterlövész kivárt, hagytam a német körre inkább. Azonban úgy ítéltem a géppuskával megéri most lőni az előrenyomuló német rajokra. Sajnos nem sikerült meg, ráadásul az erdőben lévő rajjal is próbálkoztam, de az sem járt sikerrel. Így nem volt más hátra, csak az, hogy leszedjem a Ijedtség jelzőket, Harci jelző húzása Légi támogatás - hurrá - de sajnos nem dobtam meg az 5+ értéket, így Kursk pályafutásunk első légitámadása most elmaradt. 

Második kör:
A németek jöttek előre, de most már lőttek is közben, jellemzően terület lövéssel próbálkoznak, hogy az egységeim ne aktiválódhassanak. Jó taktika és lesz is ilyen osztagom kettő is: a géppuska a fészerben és a búzamezőben a gyalogság. A mesterlövész azért ellövi magát: az egyik előre törő géppuskás szekció kap 2 lövést, ami veszteséget is okoz. Sajnos Zsolt a morált megdobja. Az én körömben nem volt sok parancs, vissza-vissza lövünk, de nem nagy sikerrel. Az Ijedtség jelzőket sikerül leszedni, de sajnos azon az áron, hogy most egy 5-ös zsetont húzok.

Harmadik kör:
Zsolt nagyon kevés parancsot dob ki (3), ráadásul jön az erősítés, igaz csak egy páncélos formájában.
Mivel semmi páncélelhárításom sincs, a páncélos teljes sebességgel előre tőr az úton. A másik két parancsot a kíséret szerepét betöltő gránátos raj kapja. ezek az út szélén lévő bozótos mellé érnek.
Ebben a körben érem el első komolyabb sikeremet. Az erdőben lévő rajom pont rálátott az út mellett előre törő gránátosokra. Egy terület és egy célzott lövés megy, a veszteségek hatására, Visszavonulás parancsot kapnak, így hátrább rakom a túlélőket 10"-el. A mesterlövész újabb találatot ér el, de a morált megint megdobja Zsolt. Mivel ez a harmadik kör, dobok. Nekem 2 egységem érkezik: egy Matilda és egy lövészraj. A Matilda az főépület mögött érkezik be és rögtön egy Teljes sebességgel! parancsot kap és neki is indul, nyomában a lövészrajjal. További lövéseim nem sok veszteséget okoznak, mindössze egy Ijedtség jelző sikerül a géppuskának okoznia.

Negyedik kör:
A németetek parancskészlete megint nem túl acélos és érkezik a további erősítés: beérkezik minden ami a listán van. Tehát a 3. gránátos raj, a parancsnoki raj, a nehéz géppuska és az aknavető.
A páncélos előre is nyomul a búzamező széléig és az ott tanyázó orosz gyalogságra lő, sikerül is veszteséget okozni nekik, de a morált megdobom. Az út melletti német MG34 vissza lő az erdőbe és 3 figura veszteséget szenved az itteni rajom, szerencsém, hogy megdobom a moráltesztet. Az előző körben visszavonuló gránátos raj ismét előre tör egy teljes sebességgel paranccsal.  Közben a Maxim géppuska lövéseket kap az úthoz érő német rajtól. Jól megszórják a fészert és olyan jól lőnek, hogy vesztesége is lesz a kezelőszemélyzetnek. A körömben érkezik a maradék két Matilda, a 45mm páncéltörőágyú és egy lövészraj. Az első Matilda mivel előrébb van, előcammog az épület mögül és megereszt egy lövést, sajnos a távolság és a mozgások miatt csak 6-ra találok. Szerencse is volt, mert találok, az eredmény 6-os! Páncélátütés: 9 pinned! A német páncélos moráltesztet dob, most Zsoltnál a szerencse, mert 6-ost dob morálra (Beyond the Call of Duty), majd a tapasztalat tesztet is megdobja és kap egy azonnali ingyenes parancsot. A páncélosban egy kivételes parancsnok ül és azonnal átlátja a helyzetet: tűz a megjelenő ellenséges páncélosra! Sajnos a lövés nem talál, de a közelben lévő ellenséges gyalogságot is el kell nyomni géppuskával nehogy lerohanják a páncélost. Így ide célzott tűz, talál, morált megdobom. Folytatom a páncélosokkal: a Matildák előrenyomulnak teljes sebességgel, mert túl messze vannak, hogy érdemben beavatkozzanak a harcba. Utoljára a 45mm löveg tüzelőállást vesz fel az utánpótlás lerakat mellett.

Ötödik kör:
Éppen megfelelő parancsmennyiség a németeknél (4, ha jól emlékszem). A Pz.IV. visszalő a Matildára, de nem talál, míg a másik lövése megint a búzamezőben tanyázó orosz rajra, de nem talál.
Az út mellett állást foglaló raj ismét lő az erdőbe találat, Ijedtség jelzőt kapok. A fészerben lévő Maxim megint tűzet kap, záporoznak a lövések és az elrontott fedezék mentő miatt megint elesik egy kezelő, így a fegyver tűzereje feleződik (1 fő kezelő). Ezeken kívül a nehézgéppuska veszi tűz alá a Matildákat kísérő frissen érkezett lövészrajt, de szerencsére a nagy távolság miatt nem találnak a lövések. Az én köröm az erősítéssel indult, beérkezett a páncélautó és az 50mm aknavető. Aztán a páncélosokkal folytattam. Mind a 3 Matilda folyamatos manőverezés mellett tüzel, sajna nem talál egyik sem. Jórészt a távolság, másrészt a gyenge fegyverzet miatt, mert ha találok is, akkor folyamatosan pattogok a Pz.IV frontpáncéljáról. Bár a páncélautóban jobb löveg van a, ő van a legmesszebb és a távolság miatt nincs kicsi az esély a találatra (6+). A gyalogság egy sikeres lövést se, tud bevinni sajnos így az Ijedtség jelzők levételével végződik a kör. Zsolt ugyan nem tudja, de itt már 15 pontnál járok.

Hatodik kör:
Zsolt felfedezi a német géppuskák tűzerejét, az erdőben lévő rajomra lőnek a felderítők géppuskája: ez 10 kockát jelent. 5 találatból 2 mentő megvan, de így is 3 figura leesik. A morált megdobom ezúttal is. A Pz.IV lő a páncélautóra, majd a géppuskával a búzatáblában lévő gyalogságra. A löveg mellé, a géppuska talál 1 veszteség, morált rontom, Ijedség. Ezen kívül egy gyalogos raj indul meg hátulról, a harcok színtere felé. Ebben a körben a Matildák már egész közel érnek, lényegében minden páncélos közepes lőtávra lő, de sajnos nincs hatás. Azonban a BA-10 45mm-es lövege ebből a távolságból talál (5) és 11 a páncélátütésre. z a találat végzetes lett a Pz.IV-re nézve és felrobbant.
A mesterlövész megereszt 2 lövést, de ebből csak ez egyik talál, de nincs veszteség.
Harci zsetont nem húztam, hiszen csak 1 egységem Ijedt és Zsolt feladta a játékot - páncélos támogatás nem lévén úgy gondolta, hogy nincsen esélye nyerni. Ebben is tévedett.
A kolhoz és környéke.

Orosz lövészraj az erdőben.

A kolhoz épületegyüttese, ami főhadiszállásként is funkcionált.

Német gránátosok MG34 géppuskával.

Német felderítő raj.

A német előrenyomulás itt akadt meg végleg.

Érkezik a páncélos támogatás.


Végszó:
Jó játék volt, azonban a német felet hátrányosan érintette, hogy nem a feladatnak megfelelő harccsoport indult el. Normál esetben előre meg kellene beszélni mi lesz a küldetés és úgy felállítani a harccsoportot. Itt erre nem volt lehetőség, a csata kiválasztása az utolsó momentum volt a felpakolás előtt. Ettől függetlenül nagyon élvezetes játék volt. Zsolt arcán sok minden látható volt, amikor a végén megtudta, hogy akár egy zseton felhúzásával megnyerhette volna így is a játékot.

Zsolt majdnem végig szűkében volt a parancsoknak, talán egy köre volt, amikor 6 paranccsal gazdálkodhatott. Mivel támadó feladatot kellett végrehajtania, nagyon kevés volt az átlag 3 parancs.
Ebből következik, ha a harccsoportnak támadnia kell, törekedni kell a lehető legtöbb parancskockára - lásd előző két írásomat - és ez vonatkozik mindkét félre. Én nálam nem volt olyan rossz a helyzet, ez köszönhető annak is, hogy viszonylag jókat dobtam, másrészt én voltam a védő és ott kevesebb paranccsal is jobban lehet boldogulni (reakció parancsok felhalmozása). Jó ötletnek bizonyult a KV-1E lecserélése is, egyszerűen a számbeli fölény és a sok-sok lövés előbb vagy utóbb meghozza az eredményét. Ráadásul nagyon megdobja az orosz fél viszonylag kevés harcértékét. Ez utóbbi be is jött, ha KV-1 lett volna bent bizony legkésőbb az 5. körben kikaptam volna. Úgy gondolom sikerült szívósabbá tennem ezt a harccsoportot és így ez lesz a későbbi fejlesztéseim alapja, de addig még vár rám legalább egy új csata Misi német osztagai ellen.

Sajnos fotókat alig készítettem ,azok is a német 3. kör elején készültek. A szabályok ismertetése elterelte a figyelmemet a fotók készítéséről.
 



    

1 megjegyzés:

  1. Jól van jó lesz ez. :D A rendszer nagyon jó, tetszik az egyszerű megoldás, hogy 15mm-ben játszotok. Konyha asztalon játszaható wargame, nálam is ez lesz az út. Részemről egyenlőre nem érdemes beruháznom ebbe is, mert még nem időszerű. De mindenképpen dobogós rendszer az ismertetőid alapján, meg volt is szerencsém kipróbálni az elődjét a Kampfgruppe Normandy-t, az is jó rendszer volt.
    A fényképezéssel nekem is ez szokott lenni a bajom, hogy az már csak a sokadik a sorban.

    VálaszTörlés